A közös agrárpolitika (KAP) az Európai Unió mezőgazdasági támogatási rendszere, amely az EU kiadásainak jelenleg 43 százalékát teszi ki. Ez éves szinten 55 milliárd eurós költségvetési összeget jelent. A KAP költségvetése folyamatosan csökken, miközben egyre szerteágazóbb tevékenységeket foglal magába.
A Közös Agrárpolitika az európai identitás fontos eleme, hiszen az Unió tagországainak közös érdeke a biztonságos élelmiszer-ellátás és a mezőgazdasági termékek piacának megteremtése. A politika fő célkitűzése a termelők és a fogyasztók egyidejű szolgálata, ezért mindenkinek – és nem csak a mezőgazdasággal foglalkozók – érdeke, hogy jól működjön az agrárpolitika rendszere. Ahhoz, hogy az élelmiszer- és élelmezésbiztonság minimális közpénz felhasználásával jöjjön létre, jól átgondolt szabályozásra van szükség. A rendszer a gazdaság fejlődését serkentő támogatásokon alapszik. Valamely termék előállítását vagy tevékenységet segítenek anyagi eszközökkel a gazdasági növekedés érdekében. A támogatások legnagyobb része termeléstől függetlenül kerül kifizetésre, hektáralapon. Ezt hazánkban SAPS-nak (egységes területalapú támogatás), míg a régi tagállamokban, illetve Máltán és Szlovéniában SPS-nek (egységes támogatási rendszer) nevezik.
A mezőgazdaság fő funkciója a biológiai és társadalmi környezetével összhangban lévő élelmiszertermelés. Ez a maga sokszínűségében és kölcsönhatásában lehet teljes értékű, de bármely elemének indokolatlan mértékű kiemelése és fejlesztése aránytalanul sok társadalmi közkiadáshoz vezet. A mezőgazdaság az elsőleges feladata mellett ezért meghatározó szerepet játszik a vidéki tájak és közösségek megőrzésében, fejlődésében, számos közjavat szolgáltatva a társadalom egészének.
Az ötvenes években Nyugat-Európában az agrártermelés - ellentétben a gazdaság más ágazataival - nem indult fejlődésnek. A paraszti gazdaságok nem voltak képesek a hazai fogyasztást megfelelő mennyiségű élelmiszerrel ellátni. A paraszti jövedelmek messze elmaradtak az ipari átlagtól, fennállt a gazdaságok tömeges tönkremenetelének veszélye. A Közösséget alapító országok mindegyike támogatta agrárgazdaságát, azonban különböző módszerekkel és nem megfelelő hatékonysággal. Az élelmiszerimport-függőség megszüntetése, az egységes piac kiterjesztése és a parasztgazdaságok helyzetének javítása érdekében az Európai Gazdasági Közösség (EGK) alapítói speciális intézkedések meghozatalát határozták el. A közös agrárpolitika kialakítását 1960-ban az Európai Bizottság indítványozta, a Közös Piacot megteremtő Római Szerződés aláírása után. A hat tagállamban jelentős állami beavatkozás volt – különösen a termelés tárgya, felvásárlási árak és birtokszerkezet meghatározásában. 1962-ben a KAP céljait az egységes piac, a közösségi prioritás és a pénzügyi szolidaritás elve mentén tűzték ki. A mezőgazdasági termelékenység növelését, a mezőgazdaságban dolgozók életszínvonalának emelését, az agrárpiacok stabilizálását, az élelmiszer-ellátás biztonságát és a fogyasztói igények méltányos árú kielégítését szerették volna elérni. A KAP megvalósítása érdekében a hatvanas évek elején a fő mezőgazdasági termékekre egységes piaci szabályozást, „közös piaci szervezeteket” (piaci rendtartásokat) alakítottak ki. Ezek keretében közösségi eszközökkel befolyásolták a termelést, illetve az értékesítést. Így vált a KAP az európai intézményrendszer központi elemévé és az egyetlen egységes közös politikává.
A KAP működtetése - szerteágazó, bürokratikus rendszeréből adódóan - komoly EU-szintű, illetve tagországi intézményi háttér meglétét feltételezi. A piacrendtartási és horizontális szabályozások végrehajtásában, felügyeletében tagországonként több ezer fős állami apparátus működik közre. A munkába - takarékossági célból, a párhuzamosságok elkerülése érdekében - több tagország köztestületeket is bevon (pl. agrárkamarák, terméktanácsok).
A hetvenes évek elejéig a Közösség teljesen önellátóvá vált agrártermékekből, a világkereskedelemben egyre jelentősebb exportőrként tartották számon. Jelentősen nőtt a termelés műszaki színvonala, hatékonysága is. Ekkor vált szükségessé az állat- és növény-egészségügyi, az állatvédelmi, élelmiszer-minőségi, higiéniai előírások egységesítése annak érdekében, hogy a termelés kielégítse a folyamatosan változó fogyasztói igényeket. A közös piaci rendtartások keretében nem lehetett megfelelően kezelni a kedvezőtlenebb adottságú területek és termelők problémáit, az intézkedések nem ösztönöztek a termelési, illetve az üzemi szerkezet átalakítására. Idővel felismerték, hogy a mezőgazdaság szociális szerkezete és a mezőgazdasági területek közti egyenlőtlenségek miatt fokozatos kiigazításra van szükség. A továbbiakban gyakorlattá vált a Közös Agrárpolitika időről időre történő felülvizsgálata és korrigálása.
Napjainkra az eredeti célok megváltoztak. Ma már az európai családbirtok megőrzése, a vidéki népesség megtartása, a tájjelleg fenntartása és a vidékfejlesztés áll a közös politika fókuszában.
A fentiekben felsoroltak mellett a KAP 2013-as reformja azért is nélkülözhetetlen, mert a globális hatások tetőzése és a nemzetközi kereskedelem szabályozóinak érvényesülése az eddigi eszközök fennmaradását nem teszik lehetővé. Másfelől az agrárkiadások társadalmi elfogadottsága az európai társadalomban is csökkent. A KAP reformját az is sürgeti, hogy a gazdasági válság következtében az EU költségvetésének forrásai korlátozottabbá váltak. Mindezzel összhangban a Közös Agrárpolitika reformjának biztosítania kell, hogy a Római Szerződésben rögzített alapelvek ne sérüljenek, de a közkiadások indokoltsága is fenntartható legyen hosszútávon. A közösség költségvetésének negyvenhárom százalékát, mintegy ötvenötmilliárd eurót fordítanak mezőgazdaságra és vidékfejlesztésre. A részarány folyamatosan csökken (de az összeg nő, mivel egyre több tagja van az uniónak), hiszen évtizedekkel korábban az EU büdzséjének hatvan százalékát tette ki. Valóban soknak tűnik a KAP-ra költött pénz, de ha az összeget elosztjuk az unió ötszázmillió lakosára, akkor fejenként harmincezer forintot költünk évente az európai mezőgazdaság fenntartására. A huszonhét tagállam agrárminisztereinek döntő többsége gondolja azt, hogy a KAP-nak ugyanolyan erősnek kell maradnia, mint amilyen az előző ciklusban volt.
A KAP-szabályozás hatálya alá tartozik valamennyi az EU-tagországokban előállított, illetve oda behozott feldolgozatlan, vagy csak elsődlegesen feldolgozott mezőgazdasági termék. Az élelmiszerekre mezőgazdasági alapanyag-hányaduk erejéig vonatkozik a szabályozás. A KAP keretében nyújtott támogatások döntő részét a mezőgazdasági termelők kapják. Mezőgazdasági termelőnek minősül az a gazdaság, amely mezőgazdasági (kertészeti) termék előállítással foglalkozik, és önálló könyvelést végez. A termelő legfontosabb kötelezettsége, hogy betartsa a piacrendtartási, illetve a horizontális szabályozási előírásokat. A szabályokat be nem tartókat az illetékes nemzeti hatóságok szankcionálják. A szabályszegők legtöbbször büntetést fizetnek, azonban lehetséges az előállított termék forgalmazásának megtiltása, vagy súlyosabb esetben a termelés ideiglenes szüneteltetésének elrendelése is. A támogatásokhoz jutás alapfeltétele, hogy a termelő rendszeresen részletes információt szolgáltasson gazdaságáról. A vidékfejlesztési intézkedések kedvezményezettjei a hátrányos helyzetű mezőgazdasági termelők, élelmiszer-feldolgozók, illetve vidéki közösségek. A KAP hatálya nem terjed ki viszont olyan területekre mint a földtulajdon, az adózás, az oktatás, szaktanácsadás.